Ophiogomphus cecilia

Ophiogomphus cecilia (FOURCROY, 1785) (=O. serpentinus) Erdei szitakötő

Elterjedése:

Nyugat-szibiriai, Európában a Pireneusi-félszigettől Nyugat-Szibériáig sokfelé megtalálható, de igen széttöredezett populációkban. Finnországban megközelíti a sarkkört, ugyanakkor a mediterráneumban is előfordul. Több országból a század közepe táján kipusztult, néhány más államban pedig csak néhány ismert populációja maradt fent. Kelet felé még nincs teljesen tisztázva az elterjedése más, rokon fajok, illetve alfajok jelenléte miatt. Magyarországon több nagy folyónk mentén él stabil populációja (Tisza, Rába, Dráva, Mosoni-Duna), emellett kisebb folyóvizeinkben is többfelé megtalálható.

Ökológia, lárvális élőhely, fenológia, imágó élőhelye:

Általában gyors folyású, hideg vizű folyók lakója, azonban nagyobb folyókon is megtalálható, ha az áramlási viszonyok, alzat és vízminőség megfelelő. Álló vizekből nem sikerült még kimutatni a fajt a mi szélességi fokunkon. A lárva az erősebb sodrú vizet és a durva homok alzatot kedveli. Ezek a víztestek általában nem tudnak nyáron sem erősen felmelegedni, oxigénben gazdagok. Maga a lárva erőteljes felépítésű, a hazai Gomphidák közül a legrobosztusabb. Jól mozog az alzatban és úszik is szükség esetén. Nagyobb folyóknál a sodorvonal közelében, illetve sebesebb szakaszokon él. Kibújása szinkronizált, azonos élőhely esetében a G. vulgatissimus és a S. flavipes között szokott kelni, május végefelé.. Vannak azonban ettől eltérő megfigyelések is, olyan élőhelyről, ahol ez a domináns Gomphida; pl. Kőszeg, Gyöngyös-patak, szeptemberi kibújása is tapasztalható volt. A Gomphida imágók közül ezt a fajt tekintik a leginkább mozgékonynak. A fiatalok és az adult példányok életük jelentős részét erdős területen töltik, a vízfolyásoktól nagyobb távolságra levő állományokba is eljutnak. Erőteljes, surranó röptük miatt elég nehéz ilyen helyeken beazonosítani őket, azonban néha meg lehet figyelni, amint erdei tisztásokon, nyiladékokban leülnek pihenni. (Ezek a helyek azonban nem szolgáltatnak információt a kifejlődés helyéről.) Egyes nyugati szerzők szerint kimondottan egymástól eltérő helyeket részesítenek előnyben a lárvák és az imágók. Hazai tapasztalatok ezt nem igazolják egyértelműen, azonban kétségtelen, hogy az imágók számára igen fontos az erdővel borított környezet a vízfolyások mentén, és nagyobb távolságokra is eljuthatnak az eredeti kibújási helytől, megfelelő denzitási viszonyok mellett persze ott is fellelhetők. Kétségtelen az is, hogy imágót lehet olykor találni olyan vízfolyásoknál is, ahol a lárva vagy exuvium mégoly intenzív kutatások során sem került elő.

Veszélyeztető tényezők:

A faj számára a legnagyobb veszélyt a folyóvizek vízminőségének romlása, az áramlás lecsökkenése (duzzasztás), esetenként szabályozási munkák jelentik.

Populációs trendek:

Európai szinten általánosnak mondható a faj jelentős visszaszorulása, az egyes populációk elszigetelődése. Valószínű azonban, hogy a valós helyzet nem annyira katasztrófális, mint ahogy azt a felmérések mutatják. Hazánkban több stabil, népes populáció ismert nagyobb folyóink mentén és - az imágók mozgékonyságát alapul véve - a köztük való géncsere lehetősége sincs kizárva. A kisebb vízfolyásokon lévő népesség sorsa bizonytalanabb, ezeknek fokozottabb figyelmet kell szentelni. Az európai népesség megőrzése szempontjából szerepünk nem lebecsülendő.

Terepi megfigyelés módjai, adatgyűjtés:

Az imágókra vonatkozó adatok gyűjtésének csak a vizek mentén van értelme, legfeljebb tájékoztató jellegű lehet egy-egy vizektől távoli erdőben megfigyelt példány adata. A potenciális élőhelyként számba vehető, gyors, hűvösebb vizű, durva homok alzattal rendelkező, legalább szakaszonként faállományokkal kísért folyócskák ellenőrzése lenne a legfontosabb feladat. Ilyen helyeken, ameddig bizonyosság nincs a faj jelenlétére és rajzási idejére, több alkalommal is érdemes lárvabőrök után kutatni az év során, illetve lárvát keresni a durva homokos alzatban. A lárvabőrök sokáig fennmaradhatnak, főként, ha fatörzsön, gyökereken megy végbe az átváltozás, ez nagy segítséget jelenthet. Az élőhelyként említett nagyobb folyók esetében érdemes a megfigyelési pontokat sűríteni, és az ismert populációk állapotát monitorozni.

Szerző: dr. Ambrus András