Onychogomphus forcipatus

Onychogomphus forcipatus (LINNÉ, 1758) Csermely szitakötő

Elterjedése:

Ponto-kaspi, Európa középső és déli részén honos, Észak felé ritkább, a mediterrán országokban gyakoribb faj. (Maga a genus is fajokban gazdagodik Dél felé.) Hazánkban a hatvanas évekig több, népes populációja volt ismert, majd évtizedekig eltűntnek látszott ez a szitakötő. Újabb vizsgálatok kimutatták több pontról, de - többnyire - nem a régebben ismert helyekről. Nálunk ez a faj tekinthető a Gomphidák közül a legritkábbnak.

Ökológia, lárvális élőhely, fenológia, imágó élőhelye:

A ma ismert populációk alapján a faj a kavicsos alzatú (magától értetődően elég gyors) folyóvizekben él. A vízfolyás lehet kicsi- vagy közepes folyócska (a Kerka végig), közepes (Rába felső szakasz), vagy nagyobb (felső Tisza) folyó egyaránt. Az élőhelyeken általában kísérő, árnyaló faállomány nem található és a part is kavicsos. A lárva a durva kavics között kapaszkodik, kövek alatt mozog, szükség esetén be is ássa magát, de úszik is, sőt, vízinövényeken is tud mászni. Oxigénigénye jelentős, akváriumban tartva azonban fokozatosan hozzászokik a számára kedvezőtlenebb viszonyokhoz is. Vele azonos élettérben nem szokott más Gomphida faj élni, leggyakrabban az Aphelocheirus aestivalis fenékjáró poloska fajjal együtt fordul elő (az utóbbi az elterjedtebb nálunk). Ez azért érdemel említést, mert ez az egyetlen hazai vízi poloska, mely a vízben oldott oxigént használja légzésre, vagyis nem jön fel a vízfelszínre levegőért. Eddigi ismereteink szerint, ahol nincs Aphelocheirus, nem érdemes a forcipatust keresni. Nagyjából szinkronizáltan, viszonylag későn, július elején bújik ki az imágó. A lárvabőr a parton, köveken, növényeken többnyire hosszabb ideig még megtalálható, ha csak időközben valami áradás (ebben az időszakban nem annyira jellemző) le nem mossa őket. Az imágó többnyire a víz közelében tartózkodik, kisebb vízfolyások esetében közvetlenül a vízpartra ül le pihenni, kövekre, kavicsra, száraz növényi anyagokra. Ilyenkor jól megfigyelhető, elkülöníthető a többi (esetleg még szintén jelenlévő) Gomphidától: ez a legkisebb hazai faj, viszonylag sötét az összhatása, a sárgás színe okkerbe hajló (a többieké idősebb korban inkább a zöld fele tolódik). Elég szemfüles, nem egyszerű jól megközelíteni. A nőstény - a többi Gomphidánktól eltérően - nem a vízbe "mossa" bele tojásait, hanem jóval a víz színe fölött szitálva, egyenként potyogtatja őket le, szinte keresi számukra a megfelelő helyet. A tojások viszonylag nagyok, figyelmes szemlélő szabad szemmel is észlelheti azokat.

Veszélyeztető tényezők:

Feltehetőleg a faj számára az oldott oxigén mennyisége lehet a kritikus, illetőleg a víz tisztasága a limitáló tényező. A megfigyelések szerint sokkal több potenciális élőhelye van kihasználatlanul nálunk, mint a genus többi tagjának.

Populációs trendek:

A régebbi hazai adatok zöme a Dunakanyar környékére és hegyvidéki patakokra vonatkozott, ahol jelentős számban tenyészett a faj. (Ezekről a területekről hiányoznak a friss adatok.) A hatvanas-hetvenes évektől szinte teljesen eltűnt, majd, jó két évtized elteltével újra előkerült, de addig ismeretlen helyről, a Kerkáról. Ott azóta is rendszeresen vizsgált, stabil populációja tenyészik, mely kapcsolatban van a szomszédos (újabban feltárt) szlovén területek masszív népességével. Ezt követően megkerült több, nagyobb folyóvízből is, a Felső-Tiszáról, Rábáról, majd a Bódváról is, és imágó adatok is adódtak több más helyről is. Ma szinte lehetetlen megmondani, hogy a populációs változások hátterében az északi állományok (nálunk a hegyvidék populációi?) általános visszaszorulása és a déliek terjeszkedése, vagy egyszerűen a gyér megfigyelési adatok véletlenszerű mintázata áll-e.

Terepi megfigyelés módjai, adatgyűjtés:

Mivel ennek a fajnak az imágója nem nagyon távolodik el a víztől, érdemes az alkalmasnak tűnő helyeken júliusban az adultakat keresni. Nagyobb folyók esetében, ahol több más Gomphida is előfordulhat, erre csak nagyobb gyakorlattal és a faj alaposabb ismeretében szabad vállalkozni, kisebb vízfolyásoknál viszont érdemes lehet próbálkozni. Amennyiben sikerül az imágó jelenlétéről megbizonyosodni, mindenképpen tanácsos magát a lárvát is felkutatni, ami az év bármely szakaszában megtehető.

Szerző: dr. Ambrus András