Leucorrhinia pectoralis

Leucorrhinia pectoralis (CHARPENTIER, 1825) Lápi szitakötő, Piros szitakötő

Elterjedése:

Európa középső részén honos a faj, a skandináv országok déli részétől a mediterrán övezet északi szegélyéig terjed areája. A déli, dél-keleti területeken ritkábbak a friss adatok, viszont Törökországban ismert egy elszigetelt populáció. A jelenlegi elterjedési terület súlypontja Közép-Európa: Németország, Lengyelország, Ausztria és Magyarország (Helsdingen et al. 1996)

Hazai előfordulási adatok főleg síkvidéki állóvizekről, tavakról, kisvizekről, holtágakról, bányatavakról vannak, a Dunántúlról és az Alföldről egyaránt.

Ökológia, lárvális élőhely, fenológia, imágó élőhelye:

A faj főként kisvizek lakója: síklápok, holtágak, morotvák a kedvelt előfordulási helyei, ahol többnyire tőzeges alzat, huminanyagokban gazdag, barnás víz és általában nádas és gazdag hinárvegetáció is található. Nagyobb állóvizek esetében is az ilyen jellegű helyeket kedveli, például a nádasokba zárt kisebb belső tavakat. Gyakran található meg kolokános víztestekben, az Aeshna viridishez társulva. Esetenként tiszta vizű bányatavakban is megtelepszik.

A nyugati irodalom szerint tápanyagban szegény, enyhén savanyú, tőzeges, sekély, könnyen felmelegedő vizekben él.

Jelenlegi ismereteink szerint kétéves lárvális fejlődésű. Az egyes generációk között jelentős népességbeli eltérés is lehet. Ezen túl is jelentős, alkalmasint gyors ingadozások figyelhetők meg a populációs trendekben.

A korán kibújó fajok közé tartozik, az áttelelő lárvák utolsó stádiumban várják az átváltozásra alkalmas időt, mely május elején szokott általában bekövetkezni.

Veszélyeztető tényezők:

A faj számára leginkább élőhelyeinek elvesztése, - a folyók szabályozása, lápos területek lecsapolása, a kisvizek megszűnése és/vagy elszennyeződése, a meglévő holtágak intenzív halasítása - végzetes.

Élőhelyei - a tó (láp, holtág) - fejlődés előrehaladott stádiumában lévő kisvizek - a természetes szukcessziós folyamatok következtében, közvetlen emberi beavatkozás nélkül is megszűnhetnek, feltöltődhetnek. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan újak is keletkeznek, amennyiben a folyószabályozási munkák és lecsapolások nem teszik ezt lehetetlenné.

A nyugati irodalom legtöbbször külön kiemeli a halakkal szembeni érzékenységet. Hazai viszonylatban tipikus élőhelyein általában csak csekély számú lápi póc és réti csik népességgel kell számolni, ami normális esetben nem jelenthet komoly veszélyeztető tényezőt. Emellett ritkán még halasított vizekben - bányatavakban - is megtalálható.

Populációs trendek:

Európa számos országában állományának csökkenéséről számoltak be, több országból a század közepétől nincsenek újabb adatai. A hazai megfigyelések igen jelentős fluktuációt mutatnak, egyes években helyenként nagyobb népesség alakulhat ki, amit hosszabb-rövidebb idejű "lecsengés" után lappangási időszak szokott követni, igen alacsony egyedszámmal. A felszaporodás idején a szétszóródó népesség új élőhelyeket tud elfoglalni, ami a túlélés biztonságát növeli.

Az utóbbi évtizedekben a csapadékhiány, talajvízszint süllyedése és a kisvizeket is érintő szennyeződés miatt tovább csökkent a kolonizáció (és egyben a biztonságos túlélés) lehetősége.

A Leucorrhinia caudalisszal együtt a faj túlélésének biztosítására a jelenlegi helyzet alapos felmérésére és egy célirányos program beindítására lenne szükség.

Terepi megfigyelés módjai, adatgyűjtés:

Az ismert nagyobb populációk állapotának figyelemmel követése mellett szükség van arra, hogy felmérjük a hazai kisvizeket, a szórvány népesség felderítése érdekében.

Az imágó május-június folyamán repül. Elég feltűnő látvány a világos szárnycsúcsú és homlokú, a hetedik potrohszelvényén élénk sárga foltot viselő, messziről egyébként sötét összhatást mutató adult hím állat. Főleg a hímeket lehet megfigyelni, amint a víz felszínéről kiálló száraz ágra, vagy más növényi részre szállnak őrhelyet foglalni. Érett nőstényeket leginkább párosodás, illetve tojásrakás közben lehet megfigyelni. (Tojásrakás közben a hím a nőstény fölött lebegve tartja távol a fajazonos hímeket és más betolakodókat.) A jelenlét megállapítására elegendő az imágók regisztrálása, a tenyészés és a populáció méret becslésére legalkalmasabb a lárva- és exuvium vizsgálat, számlálás.

A lárva gyűjtéseknél óvatosan kell a területen mozogni, mert többnyire a sekélyebb víztestek esetében is mély, laza, "nyelős" az alzat!

A lárvabőrök a partközeli zónában, többnyire a vízből kiálló növényeken, de esetenként a parti növényzeten találhatók. A potroh hasi oldalának sötét foltozottsága és a háti tüskesor hamar elárulja kilétüket, érdemes azonban a levedlett lárvabőröket eltenni, ha bizonytalanság merülne fel, ezzel semmi kártételt nem okozunk.

Szerző: dr. Ambrus András