Aeshna viridis

Aeshna viridis EVERSMANN, 1836 Zöld acsa

Elterjedése:

Nyugat-szibiriai, Európában egy nagyon szűk sávban, a Benelux államok és Magyarország vonalától ÉK-K irányban, többnyire foltokra szakadozott areában található meg. Nálunk jelenleg csak az ország ÉK-i területein van jelentősebb tenyésző állománya.

Ökológia, lárvális élőhely, fenológia, imágó élőhelye:

Morotvák, holtágak, nem áramló vizű csatornák adják lárvális élőhelyeit, ahol a kolokán levélrózsájában fejlődnek - nálunk feltehetően két évig - a lárvák. A nőstény tojásait ismereteink szerint ebbe a növénybe helyezi. A faj nálunk areájának déli szegélyén van, mai ismereteink szerint a Dunántúlon csak szórvány előfordulási adatai vannak, a Kis-Balatonról - ahol előzőleg komoly népessége volt - évek óta nem került elő. Júliustól kezdve jelenik meg, nagyjából szinkronizáltan kel. A melegebb időszakban nappal nem mutatkozik, csak szürkületkor jön elő és szinte a teljes besötétedéskor is repül még (arányítva ennek a fajnak kiemelkedően nagy a szeme a többihez viszonyítva!). Ilyenkor az élénk színezetű potroh mintázat szinte világít. Az őszi időszakban már nappal is mutatkozik, távcsővel nem okoz gondot a felismerése.

Veszélyeztető tényezők:

Kolokános élőhelyek degradációja, eutrofizáció, vízszint süllyedés

Populációs trendek:

Az elmúlt tíz évben erőteljes visszaszorulása tapasztalható, főleg a Dunántúlon.

Terepi megfigyelés módjai, adatgyűjtés:

Kolokánosok környékén, júliusban, az esti órákban figyelhető meg a legjobban, impozáns látvány a víz felszínéhez közel, sebesen röpülő hímek mozgása. Exuviumai és lárvái szintén a kolokánon keresendők. Alkalmanként fénycsapdára is bejön.

Szerző: dr. Ambrus András